A miniszterelnök politikai igazgatója kiemelte, hogy „a közszolgálat nem egy szakma, hanem hivatás. Nemcsak tudás, hanem tartás is kell hozzá, ami nem tanulható a tankönyvekből”.
A visszaélések között verések, brutális letartóztatások, a jogi képviselet megtagadása, elszigetelt fogva tartás, sőt fogyatékossággal élő emberek mozgósítása is szerepelnek.
A miniszterelnök politikai igazgatója kijelentette, hogy a konnektivitás elmélete működik, Magyarország pedig stabil, jó a munkaerő, ezért is érdemes velünk együttműködni.
Mint írta, a mikrobuszokba tuszkolt, erőszakkal elhurcolt járókelők annyira gyakori jelenséggé váltak, hogy már külön kifejezés is született rá a sajtóban: „busification”.
Orbán Balázs kórházfelújításokra költené a Norvég Civil Alap pénzeit, a Sorosista álciviliknek ez nagyon nem tetszik. Ők inkább genderpropagandát, Pride-ot és ellenzéki kampányt szerveznének belőle.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!